érdekességek
Vannak olyan munkahelyek, ahol azért szükséges a munkaruha, mert a munkavégzés piszokkal, erős szennyeződéssel jár, így a munkaruha egyfajta védőruhaként is működik, hisz megvédi a ruhát az elszennyeződéstől, víztől, stb. Vannak, akik inkább egyen munkaruhát, azaz egyenruhát hordanak, hogy így erősítsék a hivatali egységet, az egy helyre tartozást, mint pl. biztonsági cégek, bankok, áruházak alkalmazottai.
A munkavédelem ma már nem pusztán jogszabályi kötelezettség, hanem a felelős cégműködés alapfeltétele. A cél egyértelmű: minimálisra csökkenteni a munkahelyi balesetek, foglalkozási megbetegedések és egyéb egészségkárosodások kockázatát – mégpedig rendszerszinten.
Várhatóan még 2015. októberében elfogadja új rendeletét az Európai Unió az egyéni védőeszközökről. Ez a határozat Magyarországon is azonnal hatályba fog lépni és valamennyi hazai cégre nézve változásokat fog hozni. Az új előírások érintik a gyártókat, forgalmazókat, importőröket, és más piaci szereplőket is.
Vannak olyan munkahelyek, melyek kifejezetten veszélyesek, és fokozott elővigyázatosságot igényelnek.